2024 júniusától a holokauszt 80. évfordulója alkalmából TÖREDÉKEK – komáromi sorsok a vészkorszak idejéből címmel emlékkiállítás látható a Menházban. Levéltári dokumentumok és Komáromhoz kötődő művészek alkotásai mutatják be az akkori eseményeket, ha töredékeiben is, de hiánypótlóan.
Emberi életek: szenvedés, meghurcoltatás, de hit, kitartás, a művészet iránti elköteleződés elevenedett meg előttünk Szabó Csekei Tímea művészettörténész előadása nyomán. Szembesültünk vele, hogy lehetett egymást segíteni akkor, ahogy most is.
Itt voltunk a Timóteus ház lakóiként szó szerint vendégek. A szeretet, a befogadás a ránk-készülés nagy örömet jelentett.
Köszönjük Pasternák Antalnak, a Komáromi Zsidó Hitközség elnökének és feleségének, Kollár Zoltánnak és feleségének, és Tímeának, hogy egy emlékezetes délelőtt részesei lehettünk.
A kiállítás október 25-ig még megtekinthető. Szeretettel ajánljuk. Érdemes!